"Az adóval kapcsolatos ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni... Az APEH szándéka, hogy a közelmúltban kitalált AdóManó figura segítségével játékos formában és a mesék világának segítségével megismertesse a gyerekekkel az adózás, a közös pénz lényegét, értelmét..." - olvasható az Adókalauz legfrissebb számában.

A vastagbőr.blog.hu szerint egy kisgyereket annyira érdekli az adózás, mint a sztálini Alkotmányunk, talán jobb lett volna az adózás előtt álló 16-20 éveseket megcélozni, de ahhoz meg nem az AdóManó a legjobb figura ...

A kis füzetecske egy mesét tartalmazott, AdóManó első kalandjait.
A sok botrányos hír után itt van ez a mese, amelyet nyugodtan felolvashatsz a gyerekednek ... a végén meg a V'bőrös verzió tőlem.

Gyönyörű, tavaszi nap virradt Manóföld legnagyobb szörpföldjére. A szüretelő manók már órák óta kint vannak, hogy a hajnal első sugaraira előbújó szörpharmatot begyűjtsék. Mindig ezek a cseppek a legfinomabbak.

MiaManó, a polgármester is a többiekkel dolgozik. Egy pityerkebokrot igyekezne leszüretelni, mikor szippantyókája furcsa, gurgulázó hangot ad ki. MiaManó a malom felé indul kitisztíttatni. Közben elsétál a Gorgyon folyó mellett, és inte getve kíván jó munkát a túlparton dolgozó manótársainak, akik kalácsot készítenek.

A malomba érve találkozik Gur gulával, a kalácsbeszerzővel, aki a bőröndjébe éppen a banán- és szederszörpüvegeket pakolja. Miközben cukorspárgával kö tözi buggyosodó csomagját, az erőlködés mellett még jut ideje kipanaszkodni magát:

– Hogy az a szárba szökkent pöszméte! Lassan minden időmet a gólyák hátán töltöm ahelyett, hogy én is a friss harmatot szü retelném veletek! Már idejét sem tudom, hogy mikor csípett meg a hajnal utoljára! Ha ez így folyta tódik, úgy meg fogok savanyodni, mint a tavalyi kökényszörp! Ráadásul egy gólyajárattal csak egy kalácsot tudok hozni, hisz egyik kezemmel kapaszkodnom is kell! Ha mindennap tízszer fordulnék, akkor sem lenne elég!

– Tudom, tudom, Gurgula. De az sem lenne megoldás, ha több gólyával többen mennétek. Nem lennénk elegen a szürethez és megromlana a szörp a földeken. Akkor aztán mit cserélgetnénk a túlparttal? Hidd el, hogy mióta én vagyok a polgármester, máson sem gondolkozom.
Közben befut a gólyajárattal a kalácsképű Burgula egy utazóbőrönddel, amiből egy kalácselefánt fele lóg ki.

– Mézes napokat! – köszönti őket.

– Édes életet! Mit hoztál, Burgula? – kérdi MiaManó.

– Ezt a „mézes trombit”. De nem fogom ezt így sokáig bírni, majd beleszakadok! A kalácsföldiek álló nap a fülemet rágják, hogy hozzak több és még több szörpöt, mert nem lesz ez így elég mindenkinek.
A föld alattuk ekkor kipúposodik, majd egy lyuk lesz a köze pén. A lyukból egy bányászlámpás vakond földes feje bukkan elő.

– Szörpföld, végállomás! – szólal meg.

A járatból egy tetőtől talpig sáros manó kászálódik ki napfény től hunyorogva. Kezében egy negyed mézeskalács csillagot szorongat.

– Na végre! Egy hete indultam! – mondja.

– Vigyázat kérem, az ajtók záródnak! – szól a vakond, majd a lyukba tolatva visszasöpri maga után a földet.

– És még gyorsan meg is jártam! – folytatja a földes manó. – Ezek a vakondok aztán nem kapkodják el! És mire megérkezek, mi marad? – kezével a megmaradt csillagra mutat. – Többet fogyasztok, mint ha el sem indultam volna! Ráadásul tiszta piszok lett. Kinek kell ez már így?

– Furkola! Te megetted a csillagot?! – Kérdezi sipító hangon Burgula. – De hát az lett volna a nagy, tavaszi „A szörpöt ne szöszöld, hörpöld!” verseny fődíja!

– Ettem a fenét! – válaszol Furkola. – Már megint a potyaleső kukacok! Elállja egy az utat és azt mondja: – „Addig kukacoskodok, amíg morzsát nem kapok!”

– És ez így megy minden göröngynél! De nem baj, jövő héten páros hét jön, úgyhogy én süttetem a hasamat a gólyákkal és ti szagoljátok alulról az ibolyákat.

– Nehogy azt hidd, hogy jobban jársz a gólyával, ő meg megissza a szörpö det! – válaszol Gurgula.

– Na, én is kíváncsi vagyok – vág vissza Furkola –, hogy te mit fogsz szólni a vakondmetró rém unalmas történeteihez.

MiaManó időközben elkészül a szip pantyókája javításával és otthagyja a zsörtölődő manókat. Ismét a földek felé veszi az irányt, ám egész nap a malomban hallott beszélgetésen morfondírozik:

Tényleg nem lesz ez így jó! – gondolja magában, miközben éppen szörpuzsonnáját majszolja. – Ha nem oldjuk meg ezt a gondot, akkor a kis manógyerekek már nem is fogják tudni, hogy mi a különbség egy puszedli és egy kalács között. A gólyák gyorsak ugyan, de drágák és beleütik a csőrüket a szörpbe. A vakond viszont olyan lassú, hogy majdnem meg romlik a kalács, mire ideér. Nyárra ugyan visszatér délről egy fecske barátom, de egymagában ő sem tud sokat segíteni. Naplementekor, munkája végeztével hazafelé indul kertes házikójába, a Bodza u. 1.-be. Felesége, MaNóri és KisManó, a fia az ajtóban állnak.

– Már nagyon vártunk – kö szönti MaNóri. – Képzeld csak, ki jött hozzánk vacsorára!

– Na ki? Törp Ödön, a kőtörő? De hát ő évek óta a nagy Üveghegyen él. Csak nem hazajött?

– Neeeem – válaszolnak kórusban.

– Akkor... akkor Tünde kereszt- anyánk?

– Ő épp egy békát változtat vissza királyfivá Óperencián. De üdvözöl – szólal meg MiaManó mögött egy ismerős hang.

MiaManó meglepetésében megpördül és hirtelen megpillant ja a hang tulajdonosát.

– AdóManóóóó! – kiált fel örömében. – Hát te hogy kerülsz ide? Azt hittem, Sárkányföldön segítesz tűzoltóállomást építeni.

– Nem, éppen a szomszéd Koboldföldön volt egy kis dolgom. A nagy, közös kincses bödönjüket annyira megette a rozsda, hogy már inkább volt lyuk, mint bödön. Vittem nekik egy újat, hogy abban tartsák az adójukat.

– A mijüket? Na, mindegy! Majd vacsora közben mindent elmondasz! Remélem, ugyanolyan édesszájú vagy, mint régen! – tessékeli beljebb AdóManót a ház belsejébe.

A szörpvacsora után AdóManó jóllakottan megszólal:
– Idejét sem tudom, mikor szörpöztem ennyit utoljára! Az a málna! Hmmm... de azért jó lett volna egy kis mártogatnivaló! MaNóri szabadkozva tárja szét a kezét:

– Tudom, tudom. Mióta az eszemet tudom, mindenki erről panaszkodik: „A szörp csak a kaláccsal az igazi”. Próbáltam a szomszédtól kölcsönkérni, de egy születésnapi tortához elhasználta az összeset.

MiaManó elpanaszolja, a Gorgyon folyó akadályozza őket abban, hogy a szörpöt és a kalácsot szabadon cserélget­hessék. A túloldalon üres mézeskalácsot esznek a mi híres csemegénk nélkül, de mi is szörpöt eszünk szörppel. Így az egyetlen lehetőség a többszöri gólya- és vakondjárat. AdóManó egy pillanatra elcsodálkozik, majd megkérdezi:
– Nem értelek titeket, kedves rokonok. Miért nem hívtok hídverő manókat? Egy hét alatt összeeszkábálnának egy pompás, széles tölgyfa hidat. Azon aztán annyi kalácsot áthozhattok, hogy csak győzzétek mártogatni.

– Az jó lenne! – válaszol MiaManó, a polgármester. – De kinek van annyi manómanija, hogy ezt ki tudja fizetni? Egy ilyen híd legalább 100 aranyba kerülne. Az legalább 100 napnyi szüret. – Hát fizessétek ki a manó kincstárból! – javasolja AdóManó.

– Honnan? – vonja fel a szem öldökét MiaManó.

– Hát a kincstárból. Ahol az adót tartjátok.

MiaManó hatalmas pillákkal, értetlenül bámul unokatestvé rére.

– Nem értem... Midót? Dodót? A könyvtárban?

– Az adót a kincstárban. Elmagyarázom: egy ilyen híd egy manónak sok aranyába kerülne, és sok-sok szörpöt kéne egymaga szüretelnie, hogy összegyűljön. Viszont nem is lenne igazságos, ha csak ő fizetné ki, hisz nemcsak ő használná, hanem mindenki. Na mármost: ha nem tévedek, a kalácsföldiekkel együtt ti pont százan vagytok. Ha mindenki befizet egy aranyat, az nem sok. Ezek után megépíthetitek a hidat, és hirtelen sokkal több szörpöt és kalácsot tudtok cserélni és eladni.

– És ez nekem csak egy aranyamba kerülne? – kérdezi Mia Manó csodálkozva.

– Ha mind a 100 manó befizeti, igen.

– És akkor lenne szörp és kalács?

– Pukkadásig – válaszolja AdóManó mosolyogva.

MiaManó felpattan és lelkesen hátba csapja unokatestvérét. Hangosan nevet és körbetáncolja az asztalt, majd hirtelen dalra fakad:

„Ha híd épül, az a jó,
Nincsen más, mint az adó,
Egy aranyból ragyogó,
Ettől boldog a manó.”

A "meseíró" valami extrém durva szert tolt fel az orrába ... szegény gyerekek!

Meséljük el a valóságot a gyerekeknek!
Íme:

A valóság az, hogy a 100 manóból csak 38 manó dolgozik, abból 7 manó a közös aranyból kapja a fizetésüket, a maradék 31 dolgozó manóból pedig 8 manó egyáltalán nem is fizet adót. Vagyis a 100 aranyat a hídhoz a 23 balek manó fizeti be ...

És kedves gyerekek, nem kell ám mindig új hidat építeni, csak karban kell tartani a meglévőket! Sajnos Manóváros vezetője, Sky manó ezzel nem foglalkozott, mert a szeme előtt csak a ManóMetró lebegett, hogy megépítse bármi áron. Sky manó nem tudott úgy szólni a néphez, hogy ne említette volna meg, hogy Ő bármi áron, de akkor is meg fogja építeni a ManóMetrót, még ha a gonosz Zorb manó kereszetbe is tett neki. Sajnos soha, egyik manó sem kérdezte meg Sky manót, hogy a 19 évből csak 4 évig vezette Manóországot Zorb manó, hol van már a ManóMetró?

Sky manó minden évben megkapta a jelentést Jani'Tor manótól, hogy Manófőváros legforgalmasabb hídja életveszélyes, és meg vannak számlálva a napjai, de ez Sky manót nem nagyon izgatta, mivel Ő valami nagyot szeretett volna alkotni a manóinak.

No, de ahogy teltek-múltak az évek, és a rozsda falta a Manóhidat, Sky manó is belátta, hogy tovább nem tudja halogatni a felújítást. Ezért kivitte kis emelvényét a hídra, és bejelentette, hogy bizony fel fogják újítani a hidat ... 50 aranyból. A sok manó hüledezett, hogy ez bizony nagyok sok pénz, a 23 manó, akitől minden hónapban az AdóManó elvette a fele aranyukat, pedig szinte agyvérzést kapott az idegtől.

Ismét eltelt pár év, mire célegyenesbe fordult a felújítás ügye, mivel Manófőváros malmai sajnos nagyon lassan őrölnek. Sky manó pedig közölte, hogy sajnos időközben megugrottak a költségek, és most már 100 aranyba fog kerülni a felújítás.

-100 aranyba?! Ennyi pénzért a GerManók új hidat építettek!!! - háborogtak a manók.

A felújításra Strabatka manó és csapata jelentkezett, akivel Sky manó szokta reptetni a madarakat Nagyréten, miközben szedik a friss, vörös szekfűket ... Strabatka manó és csapata mindig nagyon drágán dolgozik, de mivel nincs konkurencia, meg nagy haverok Sky manóval, megtehetik. A közmanóknak meg nincs beleszólásuk ...

-Hogy menjünk át a másik oldalra egy évig, amíg le lesz zárva a híd? - háborogtak továbbra is a manók.

Sky manónak már nagyon tele volt a töke hócipője, hogy állandóan lázadoznak a manók, ahelyett, hogy hálásak lennének Neki, ezért megkérte a helyettesét, kerekfejú Gyogyó manót, aki éppen itthon volt két zarándoklat között, hogy találjon ki valamit.

Gyogyó manó elvonult 3 napig, és csak gondolkozott, csak gondolkozott ... Majd kiállt a manók elé:
-Manók! Ne aggódjatok! Megvan a megoldás! Felépítünk egy ideiglenes hidat! Már beszéltem is Szekér manóval, a seregünk vezetőjével. Szorgos katonáink felépítik nekünk a hidat. És nem is fog többe kerülni ... 25 aranynál.

A 23 dolgos-szorgos-adózó manó nem hitt a fülének. Az 50 aranyból 125 arany lett? És mindezt az ő adójukból?
A 23 dolgos-szorgos-adózó manó pedig mi mást tehetett volna, reggel felkelt, és elindult dolgozni, hogy jusson AdóManónak, Strabatka manónak, Sky manónak meg Gyogyó manónak is ...

Nem saját írás.